MÓDSZERTAN/ METODOLOGIE,
MELLÉKLETEK/ ANEXE
 A gimnáziumi tanárok bemutatkozó videói
Az előkészítős tanítók bemutatkozó videói
6. A gyermeki agresszivitásról
14. A virtuális barátság veszélyei
Díjkiosztással egybekötött ünnepséggel ért véget a XXIII. Festum Varadinum ünnepségsorozat a Szigligeti Színházban, amelynek keretében iskolánk is díjat kapott, a tavalyi évben szervezett sikeres rendezvények szervezése miatt.
A Magyar Írószövetség két tagja Cselenyák Imre és Gáspár Ferenc írók érkeztek a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskolába Kecse Gabriella aligazgatónő meghívására. A két író visszatérő vendégei az iskolának, hiszen az elmúlt években is tartottak hasonló interaktív történelemmel kevert irodalomórákat, amelyek már akkor is nagy sikernek örvendtek a hetedikes tanulók körében. A két meghívott párhuzamosan tartotta meg rendhagyó óráit az iskola két csoportba tömörülő hetedikes tanulóinak. Az órák során megjelent köteteikről beszéltek, e mellett betekintést nyújtottak a cselekménybe, történelmi adatokkal gazdagítva a diákok ismereteit. Cselenyák Imre Ágoston úrfi című regényén keresztül a reformkorról beszélt...
Gáspár Ferenc a középkorba nyújtott betekintést. A történelem óra keretében a tanulók megismerkedhettek a különböző fegyverekkel, kardokkal, puskákkal, szablyákkal, amelyeket az előadó magával hozott az órára. Az egy órás interaktív előadás alkalmával az ügyesen válaszoló tanulók kisebb ajándékokat vagy könyveket kaptak. Az írók az iskola könyvtárának is adományoznak könyveikből, így a felcsigázott fiatalok el is olvashatják a regényeket. Kecse Gabriella elmondta: „meggyőződésem, hogy szükség van ilyen és ehhez hasonló órákra, hiszen...
Szerzõ: Nagy Noémi - olvasd el a teljes cikket
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Péntek reggel 8-9 óra között a váradi Szacsvay Imre Általános Iskola osztályai saját elképzeléseik szerint emlékeztek a mártír jegyzőre, illetve az ötödikesek rendhagyó történelem órán vehettek részt, melyen többek közt megtudhatták, hogy a szobor hogyan került a mostani helyére. Ezután közös programmal folytatódott a nap, a tanintézet udvarán, ugyanis a Francisc Hubic Művészeti Iskola fúvószenekara lépett fel, Deé Róbert karnagy vezényletével. A tehetséges fiataloknak köszönhetően olyan jól ismert szerzemények csendültek fel, mint a ...
Az emlékezőket ismét Pásztor Gabriella üdvözölte, majd Biró Rozália, az RMDSZ váradi alapszervezetének elnöke szólalt fel. Arra hívta fel a figyelmet: amikor Szacsvayra gondolunk, nem tudjuk különválasztani a múltat és a jelent, mindazt, amit ő tett és nekünk is cselekednünk kell. Hangsúlyozta: csakis rajtunk múlik, hogy a magyar intézményeink falait milyen tartalommal töltjük meg, ezért nem mindegy, hogy miként éljük meg a jelent, de Szacsvay elszántsága, nemzetszeretete és felelősségvállalása feltétlenül példaértékű kell legyen a számunkra. Tanuljunk tőle, hogyan legyünk büszkék a közösségünkre és az általunk elvégzett munkára, és az ő hitvallása, valamint bátorsága nyújtson számunkra kapaszkodót, útmutatást...
Szerzõ: Ciucur Losonczi Antonius - olvasd el a teljes cikket
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Ritkán lehet látni ennyi mosolygós arcot és lelkes szülőt- jegyezték meg többen is a jelenlevők közül a Biharsályiban eltöltött szombati iskolanap folyamán. Jó ötletnek bizonyult tehát a váradi Szacsvay Imre Általános Iskola vezetőségének azon gondolata, hogy az első alkalommal megszervezett Szacsvay-napok egy részét Biharsályiban töltsék annak apropóján, hogy a mártír jegyzőt ezen a településen anyakönyvezték. Szülőkkel és pedagógusokkal együtt több mint ezren indultak útnak szombat reggel a Váradtól nem túl messze eső helységbe, a szacsvaysokhoz pedig a bukaresti Ady Endre Líceum néhány oktatója és diákja, valamint az érdi testvériskola volt igazgatója is csatlakozott. A gát melletti területen történt első terepszemle után az osztályok szépen rendezett sorokban útnak indultak, hogy megtekintsék a helyi római katolikus templomot. A szent hajlék udvarán elhelyezkedőket Pásztor Gabriella igazgatónő üdvözölte ...
A 94 éves Szép Józsi bácsi budapesti kivizsgálása miatt sajnos nem tudott mesélni Szacsvay keresztelőjéről, helyette a fia szólt néhány szót. Ezután Pásztor Sándor váradi önkormányzati képviselő, a Körösök Vízügyi Igazgatóság főmérnöke arra hívta fel a figyelmet: Sályi Szacsvayn kívül arról is híres, hogy ott található a vízügy egyik legszebb tava. Azt ígérte ugyanakkor: most csak a környéket tisztították meg, de jövőre az utat is rendbe teszik, illetve a megfelelő infrastrukturális körülmények megteremtésével hozzájárulnak majd ahhoz, hogy a Szacsvay iskola köthető legyen ezen településhez....
Szerzõ: Ciucur Losonczi Antonius - olvasd el a teljes cikket
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |