MÓDSZERTAN/ METODOLOGIE,
MELLÉKLETEK/ ANEXE
 A gimnáziumi tanárok bemutatkozó videói
Az előkészítős tanítók bemutatkozó videói
6. A gyermeki agresszivitásról
14. A virtuális barátság veszélyei
Díjkiosztással egybekötött ünnepséggel ért véget a XXIII. Festum Varadinum ünnepségsorozat a Szigligeti Színházban, amelynek keretében iskolánk is díjat kapott, a tavalyi évben szervezett sikeres rendezvények szervezése miatt.
Kedden Széll Sándor szervezésében szimultán sakkversenyt szerveztek a váradi Szacsvay Imre Általános Iskolában, 33 diák részvételével. Egy kisfiúnak sikerült legyőznie a sakkpedagógust.
Valószínűleg a jövő héten a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskolában is elindítják a sakkoktatást, heti egy alkalommal a jelentkezők számára, ennek felvezetőjeként tartottak kedd délután szimultán sakkversenyt a tanintézmény tornatermében. A Debreceni Egyetemen folytatott utánképző tanulmányainak köszönhetően felsőfokú ez irányú végzettséggel is rendelkező Széll Sándor sakkpedagógus az Erdély Online-nak elmondta: Magyarországon körülbelül öt évvel ezelőtt, a sport- és tanügy minisztérium együttműködésének köszönhetően indították el először próbaszerűen a sakkoktatást, 70 iskolában, és az ötlet annyira sikeresnek bizonyult, hogy napjainkban már több mint 150 iskolában bevezették. Románia azonban e téren is még gyerekcipőben jár, Váradon a magyar iskolák közül eddig a Szent László Római Katolikus Iskolacsoportban próbálkoztak sakkoktatással. Amúgy a megyeszékhelyen körülbelül 200 leigazolt játékos van, a legismertebb klubok a Crişul, a Şah Speranţa, illetve az Agora Egyetem szakosztálya, de „Margittán is van élet”. A sakk iránt érdeklődőknek egyébként külön szervez bajnokságokat a Sakkszövetség és a Tanügyminisztérium....
Szerzõ: Ciucur Losonczi Antonius - olvasd el a teljes cikket
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |