Sakkpalota

A nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskolában beindítottuk a Sakkpalota programot (előkészítő osztály - Szilágyi Mária, 1. osztály - Alföldy Andrea és Búzási Noémi, 3. osztály - Tunyogi Katalin), tudomásunk szerint Romániában elsőként.

Köszönet Sándor Csillának és Huszti Erikának, akik a fantasztikus nyíregyházi képzésen szakmai tudással, lendülettel, önbizalommal ruháztak fel minket, iskolánknak és a szülőknek az eszmei és anyagi támogatásért, s nem utolsó sorban a diósdi testvériskolánknak, akik révén megismerhettük a Sakkpalotát a közös Erasmus projektünk során!


Az erről készült összefoglaló ITT nézhető meg.







A nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskolában pedagógiai kör alkalmával ismertettük a kollégákkal a Sakkpalota oktatási programot. A téma a matematika tanítása volt előkészítő osztálytól negyedikig. Számtalan olyan lehetőséget mutattunk be (Alföldy Andrea, Búzási Noémi, Szilágyi Mária és Tunyogi Katalin), próbáltak ki a résztvevők, amelyeket sikeresen alkalmazunk a matematika valamint a sakkpalota órákon, és nagy érdeklődéssel, lelkesedéssel fogadnak diákjaink is.


FOTÓK



Molnár Tünde - webmaster